A programban résztvevők az ötletelési fázistól eljutnak a profittermelésig, kidolgozott online jelenléttel, ügyfélszerzési stratégiával.
A mentoráltak tisztában lesznek saját értékeikkel és erősségeikkel, piaci pozíciójukkal, és az erre épülő bevételteremtési lehetőségekkel. Már az első konzultáció után lehetőségek nyílnak meg, tennivaló-lista készül, elindul a folyamat.
Célunk, hogy folyamatosan tudjunk ingyenes egyéni vállalkozói mentorációt biztosítani. A mentoráció - az alábbi feltételek mellett - a vállalkozásfejlesztési tanácsadási programunk és módszertanunk minden elemét tartalmazza, azaz teljes körű támogatást nyújtunk.
Az Egyéni Vállalkozói Mentoráció programjába olyanokat várunk, akik egy bizonyos vállalkozási ötlettel szeretnének elindulni, és az elindulás valamely szintjén várnak segítséget.
A programmal kifejezetten a vállalkozóvá válást, az elindulást, új termék/szolgáltatás piacra vezetését szeretnénk segíteni.
Szolgáltatások bevezetését hatékonyabban tudjuk segíteni, mint termékek vagy kereskedelmi ötletek megvalósítását, de ez sem lehetetlen.
Már működő vállalkozások szervezetfejlesztési feladatait, meglévő termék/szolgáltatás üzleti növekedését nem tudjuk pro bono módon elvállalni. Örömmel segítünk, de ezek a piaci szolgáltatásaink körébe tartoznak, a mentorálási területen kívül esnek.
A program nem csoportos, hanem egyéni. A résztvevőkkel minden esetben személyes konzultációkat tartunk, lehetőség szerint online. A folyamattal kapcsolatos anyagokat Google Drive-on osztjuk meg, a konzultációk Google Meets-en zajlanak.
A konzultációk száma az előrehaladástól függően 6-10, gyakorisága heti-kétheti, időtartama általában 90 perc.
A mentorok nem a mentoráltak “helyett” dolgoznak, hanem külső szemszögből vizsgálva, eddigi EV, mikro-, KKV és nagyvállalati tapasztalataikra építve tanácsadással segítik a mentorált saját folyamatait, döntéseit.
A program során a Lean Startup módszerek különböző tervezőeszközeit használjuk. A módszertan kézzelfogható tervet, végrehajtható lépéseket ad használói kezébe. A gyakorlatias üzleti megközelítést személyes támogatással egészítjük ki.
A mentorálási folyamat során az ingyenesség magára az üzletfejlesztési tanácsadásra - a konzultációkra - vonatkozik.
A vállalkozás elindításához szükséges alvállalkozók, megbízottak díjai természetesen fizetendők. Pl: fotós, grafikus, webfejlesztő, online marketinges, építész, stb.
Lejjebb görgetve, a Blog rész alatt találod rövid bemutatkozónkat.
Az Egyéni Vállalkozói Mentoráció programjában azok számára tudunk helyet biztosítani, akik:
Szeretettel várjuk a jelentkezésedet
Annamária és Zoltán
Nekünk az SME-től Zoltánnal volt kapcsolatunk. Amit nagyon értékelek Zoltánban, hogy nem csak egy szerepben, vagyis a sajátjában segít profin, hanem helyesen meglátja kikre van még szükség, és így a megfogalmazott cél eléréséhez a megfelelő (és nem csak megfelelő, hanem jó!) emberek bevonásával valóban komplex és hatékony segítséget nyújt. Viszont Zoltán bármennyire is ügyes, sült galambot még ő sem tud az ügyfele szájába reptetni... :) Ezért szívből azoknak tudom csak ajánlani őket, akik tenni is hajlandóak a sikerért!
Definitely recommended. SME Consultancy has had excellent advice for the company and we have seen instant jump in sales. Thank you Zoltán Houdek for reaching out to me. Looking forward to working together in the new year.
Az SME Consultancy csapata szakmailag felkészült és naprakész tanácsokkal látnak el. Mindezt korrekt és emberi hozzáállással teszik. A tanácsadások közötti rendelkezésre állásuk, majd a közös munka utáni utógondozásuk példaértékű, amely kiemeli őket a szolgáltatók közül.
Mind induló, mind újratervező vállalkozások együttgondolkodására és mentorálására szeretettel ajánlom őket.
Nagyon konstruktív, előrevivő skype konzultáción vettem részt Zoltánnal és Annamáriával. A jelenlegi járványhelyzetben teljesen megváltozott a piaci környezet és teljesen más nézőpontból kellett megközelítenem a vállalkozásom lehetőségeit a továbblépésben. Hasznosak voltak a kérdéseik és a javaslataik. A konzultációt követően egy írásos összefoglalót is kaptam a fejlesztési irányokról. Mindenkinek ajánlom, akinek elakadásai vannak vagy egy döntési helyzetben van tanácsra szüksége
EU-s vállalkozásfejlesztés Magyarországon, Írországban, Törökországban. A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és a megyei helyi vállalkozásfejlesztési alapítványok tanácsadója.
Multinacionális médiacégek és nagyvállalatok marketing- és PR-vezetője, tanácsadója. Rövid- és hosszútávú stratégiájuk kialakítása, termékbevezetés.
"Amikor körbenéztünk magunk körül, rájöttünk, hogy több, mint 20 éve foglalkozunk vállalkozásokkal vagy multinacionáls környezetben dolgoztunk a versenyszférában. Innentől adott volt, hogy valamikor meg kellene valósítani az ötletet – most jött el a valamikor, az már csak véletlen, hogy egy tízmilliószoros napon indítottuk útjára a mi lelkes tervünket."
Közel 20 év multinacionális cégeknél, projektkörnyezetben: résztvevőként, fejlesztőként, vezetőként - elsősorban IT bevezetések területén.
Informatikusként és gyakorló vállalkozóként erőssége az üzleti igények pontos felmérése, és ezek alapján az egyes alvállalkozók (IT-s, grafikus, nyomdász, stb) feladatainak szakszerű meghatározása, a beérkezett ajánlatok felülvizsgálata, a szállított termékek ellenőrzése.
Több mint 15 év a kisvállalkozások online megjelenésének területén. Az ügyfelek folyamatos segítése tapasztalatokkal, tanácsokkal.
2015 óta szabadúszóként két Big-4 cég tanácsadója, továbbra is a KKV-szektor online tanácsadója.
"A vállalkozások elindításánál is alkalmazható a Lean/Agile informatikai megközelítés, és ez segít Ügyfeleinknek a dolgok leegyszerűsítésében, mederbe terelésében."